Mikroműanyagot találtak a Dunában

18/10/12 péntek
ujnemzedek.hu
A Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot az eddig vizsgált hazai folyók közül: köbméterenként 50 részecskét.

A Parányi Plasztiktalány projekt során egy független laboratórium és partnerei  az Ipoly és a Rába után megmérték a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezettségét is.

Amint arról környezetvédelmi, laboratóriumi, egyetemi és hatósági szakemberek a WESSLING Tudásközpontban rendezett projektzáró konferencián beszámoltak: az eredmény sajnos nyugtalanító, de a mérés csak az első lépés volt, a globális kihívás összehangolt intézkedéseket sürget.

Nemzetközi kutatások már bebizonyították, hogy a mikroműanyagok egyre nagyobb mennyiségben vannak jelen az óceánokban, tengerekben, kiemelt környezeti, élelmiszer-biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentve. A WESSLING Hungary Kft. partnereivel együtt az idén tavasszal azért indította el a Parányi Plasztiktalány (PPT) projektet, hogy a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyagszintjét is megvizsgálják.

A korábbi mintavételek és laboratóriumi vizsgálatok már felhívták a figyelmet arra: az európai mérésekhez hasonlóan Magyarországon is feltételezhető, hogy a mikroműanyagok megtalálhatók felszíni vizeinkben. A Tiszán Dombrádnál a WESSLING mérései alapján a 300 µm-nél nagyobb műanyagok darabszáma 4,9 volt egy köbméter vízben, a Tisza-tóból származó mintában pedig 23,1 részecskét találtak. A kimutatott műanyagok jellemzően a széles körben felhasznált polietilénből, polipropilénből és polisztirolból álltak.

Melyik folyóban mit találtak?

A Parányi Plasztiktalány projekt során először az Ipolyban vettek mintát: 1,7 részecskét mértek egy köbméter vízben. A viszonylag alacsony mikroműanyag-szint vélhetően annak köszönhető, hogy a folyó többnyire nemzeti parki területeken, ipari és kommunális behatásoktól viszonylag elzártan kanyarog. Az elterjedtebb (pl. polipropilén) és kisebb mennyiségben gyártott anyagtípusok (például játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akrilnitril-butadién-sztirol, ABS) is kimutathatók voltak.

A Rábában már jóval több, köbméterenként 12,1 mikroműanyag-részecskét mutatott ki a WESSLING Hungary Kft. Ez akár napi 20,7 millió részecskét is jelenthet. Érdekes, hogy ezek a részecskék nem a Tisza vízgyűjtőjén is detektált, széles körben felhasznált anyagtípusok, hanem precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok (pl. polyoximetilén).

Hogyan történt a mintavétel?

A Parányi Plasztiktalány Partnere az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), így a Rábán az Észak-Dunántúli, az Ipolyon a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság kollégái segítettek a mintavételi helyszínek kijelölésében, a csónakok biztosításában. A szivattyúzás közben a csónakot kifeszített kötél mentén lassan keresztül vontatva lehetővé vált egy keresztszelvény menti mintavétel. A WESSLING szakemberei a mintavételi helyeken legalább kétezer liter mintát szűrtek át. A mintavételi módszer folyamatos fejlesztésének eredményeképpen a jelenleg alkalmazott rozsdamentes szűrőházakban található szűrők már nem csak 300 vagy 100, hanem egészen 60 mikronos nagyságtól képesek befogni a mikroműanyagokat egyre nagyobb térfogatú minta átszivattyúzása mellett.

A Dunában volt a legtöbb mikroműanyag

Az eredmény: 50 részecske 1 m3 vízben – így összegezhető a két dunai mérés eredménye, ami azért is megdöbbentő, mert az eddigi magyarországi mérések közül kiemelkedően ez a legnagyobb érték. A szakemberek a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság segítségével a Megyeri hídtól északra 1 m3 vízben átlagosan 45, míg a déli mintavételi ponton, a Csepeli Szabadkikötőnél 55 részecskét detektáltak. Ez azt jelenti, hogy a Budapest alatti szakaszon a koncentráció emelkedett. Mindez a városokra jellemző nagy népsűrűséggel lehet kapcsolatban: a csapadékkal bemosott szennyezés és a szennyvíztisztító-telepek is a mikroműanyagok jelentős forrásai lehetnek.


Mikroműanyagok a Dunában és mellékfolyóiban (részecske/m3; 2-0,06 mm között).

Ami a Dunán azonosított parányi plasztikok anyagfajtáit illeti: a korábbi hazai mérésekhez hasonlóan a legnagyobb mennyiségben a fogyasztási cikkekhez, csomagolóanyagokhoz felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol voltak kimutathatók.

Mik azok a mikroműanyagok?

A környezetbe kikerült  műanyaghulladékok döntő többsége nem bomlik le, hanem apró részekre esik szét. A műanyaghulladékok aprózódásából keletkező, 5mm-nél kisebb mikrorészecskéket az 1970-es években figyelték meg először, de csak a 2000-es évektől kezdődően kerültek fokozottabban a figyelem középpontjába. Ezeket másodlagos mikroműanyagoknak nevezik, hiszen azok nem rendeltetésüknél fogva ilyen méretűek. Speciális csoportjukként fogható fel a hétköznapi életünk során használt tárgyak kopásából eredő mikroplasztik-szennyezés; az autógumik kopása és a szintetikus szövetből készült ruhák mosása is hozzájárul a környezetterheléshez. Az elmúlt években világszerte számos környezeti elemben leírták előfordulásukat. Az óceánokon és tengerpartokon túl európai tavakban (Garda-tó) és folyókban vett víz- és üledékmintákból is kimutattak mikroműanyagokat. Ausztriai mintavétel alapján a Duna mikroműanyag-hozama évi 1500 tonnára becsülhető. A Rajnában 11 mintavételi pont mindegyikében azonosíthatók voltak; legnagyobb koncentrációjuk az iparvidéken mutatkozott (15-20 részecske/m3). A szennyvízben koncentrálódó anyagokat a tisztítási folyamat sem távolítja el, jelen vannak az elfolyó szennyvízben is, így a szennyvíztisztító telepek koncentrált mikroműanyag szennyezőforrások (100-1500 részecske/m3).

A folyókban van mikroműanyag, az ivóvíz mégsincs veszélyben

A PPT projekt legfontosabb eredménye, hogy rámutatott: a mikroműanyagok sajnos egyértelműen megtalálhatók a felszíni vizeinkben.

Míg a természetvédelmi területeken kanyargó Ipolyban köbméterenként viszonylag kevés, addig az ipari vidékeken átfolyó Rábában már jóval több és az ipari tevékenységre jellemző parányi plasztik volt kimutatható, a Dunában azonban ennek a többszörösét detektálták. A Dunánál az északihoz képest a déli mérőponton közel 20 százalékkal magasabb értéket mértek, ami a város koncentrált szennyező hatására enged következtetni.

„A most közzétett eredmények ugyan egyszeri mérésből keletkeztek, így hosszú távú következtetéseket nem vonhatunk le belőlük, az azonban mindenképpen fontos, hogy a hazai vizekben is számítani kell a mikroműanyagok megjelenésére. Elterjedésük, hatásaik és forrásuk vizsgálata a jövőben kiemelt jelentőséggel bírhat” – mondta el Bordós Gábor, a WESSLING Hungary Kft. projektmenedzsere, a SZIE Környezettudományi Doktori Iskola PhD hallgatója.


A www.mikromuanyag.hu oldalon nem csak az eredményeket publikálták, hanem hiánypótló tudástárat is létrehoztak a témában (szószedettel, háttéranyagokkal, szakcikkekkel és magyarázatokkal).

Az ivóvizünk nincs veszélyben

Jó hír viszont, hogy a mikroműanyagok az ivóvízbázisainkra nincsenek hatással.

Amint azt Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára a konferenciára eljuttatott üzenetében kiemelte, a hazánkban szolgáltatott ivóvíz eredetét tekintve 96 %-ban felszín alatti vízbázisokból származik, az ivóvizet a szolgáltatók az általuk karbantartott hálózatokon keresztül juttatják el a fogyasztókhoz. Ahogyan ezekbe a vízbázisokba az esetlegesen a felszíni vizekben fellelhető hormon- és gyógyszermaradványok sem jutnak le, úgy a MAVÍZ álláspontja szerint a mikroplasztik részecskék sem tudnak az ivóvíz kitermelési helyének közelébe kerülni, hiszen a felszíni vizeink, illetve ezek a vízbázisok nem érintkeznek egymással.

A Magyarországon szolgáltatott ivóvíz tehát kiválóan megfelel az Európai Uniós előírásoknak és jogszabályoknak, minőségét tekintve pedig kiemelendő, hogy hazánkban a csapvíz az egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer.

A konferencián élesítették a Laborkaland elnevezésű országos online kémiaverseny 2018/2019-es tanévben elstartolt legújabb fordulóját is, amely ezúttal a műanyagokat és a mikroműanyagokat helyezi a középpontba.