Valami igazán eredetit adnál Valentin-napra? Küldj mocskos, hervadt virágot!

18/02/13 kedd
ujnemzedek.hu
Őszintén szólva mégsem javasoljuk ezt - bár tényleg létezik ilyen szolgáltatás.

Nyakunkon a Valentin-nap, és jöhet az agyalás, mit vegyünk szívünk szerelmének erre a kivételes alkalomra. Vannak ugye a jól bevált megoldások: plüssmaci, bonbon, csoki, és persze a virág, például a vörös rózsa. Arra mondjuk kiválóak a fenti megoldások, hogy az ember letudja az ajándékozást, és egy friss kapcsolatban akár jól is elsülhetnek. De ha már tavaly, tavalyelőtt meg azelőtt is ilyesmiket adtunk a számunkra legkedvesebb embernek, akkor ideje lehet valami sokkal eredetibbel előállni.

Egy példa a hagyományos megoldásra: (csak hogy legyen mihez hasonlítani ami majd ezután jön)

Erre jutott a Los Angeles-i John Ferraro is, csak a másik, a kínálati oldalról. Ugyanis volt egy virágküldő cége, ahol gyönyörű, sárga és piros rózsákból összeállított csokrokat rendelhettek a vásárlók - csakhogy nem igazán akart beindulni az üzlet. Ekkor összedugták a fejüket egy virágboltos haverjával, a cseh származású Roman Sacke-kal, és beugrott nekik az a hihetetlen mennyiségű fonnyadt virág, ami egy-egy, a Valentin-naphoz hasonló "virágos ünnep" után veszendőbe megy.

Ez volt az isteni szikra: elkezdtek félig száraz, kidobásra ítélt, fonnyadó virágcsokrokat kínálni, kimondottan Valentin-napra. 

Az ötlet bevált, a hervadt csokrok ajándékozása óriási forgalmat generált közösen alapított cégüknek, a Dirty Rotten Flowersnek. "Hányszor küldhet valaki vörös rózsákat Valentin-napra úgy, hogy ne váljon unalmassá? A hervadt csokrokat sokan jó poénnak gondolják, de olyan is van, aki kiakad rajtuk" - mondta Ferraro. Pláne, hogy

sokan "terápiás céllal" küldözgetnek fonnyadt csokrokat - például az exüknek, aki kidobta őket -, hogy így gyógyítsák a lelküket.

Ezek után talán nem is annyira furcsa, hogy a megajándékozottak közül sokan nem csak a csokor küldőjére, de a cégre is mérgesek. Volt, aki ízléstelennek, volt, aki betegnek titulálta őket, és ezek még nem is a legdurvább jelzők. Persze olyanok is akadtak, akik mindenáron meg akarták tudni, kitől kaphatták a névtelenül küldött csokrot. 

Az egyik csúcsidőszak a Valentin-nap előtti két hét, ilyenkor radikálisan megugrik a rendelések száma. Az egyik sláger az "I love you not" fantázianevű csokor. Ebbe egy eléggé viharvert, fehér plüssmaci gubbaszt néhány törött szegfű társaságában, és egy szívet tart a mancsai között. A szív felirata: "I love you" - ami ugye ebben a körítésben önmagáért beszél. A másik nagyon népszerű csokor neve Morticia. Ez az Addams Family egyik szereplője után kapta a nevét. A csokrot hosszú szárú rózsák alkotják - csak hát a növények nagy részéről hiányzik a (hervadt) virág. 


Az I Love You Not kompozíció - Képek: Dirty Rotten Flowers/Facebook


Morticia

A két fickó poénnak szánta a céget, és most is így gondolják - ennek ellenére nagyon sokan köszönik meg nekik a szolgáltatást. Természetesen, ahogy már írtuk, ők jellemzően nem azok közül kerülnek ki, akik kapják a virágokat, hanem akik küldik. És nem csak fiatalokról van szó. Egy 65 éves hölgy, Catherine Steele például a menyének küldött egy lepusztult csokrot, mivel a nő skippelte Chaterine fiának a szülinapi partiját, amire pedig meghívták. "Mióta megkapta a virágot, nem áll szóba velem. Én pedig éppen ezt szerettem volna!" - írta hálásan a Mocskos Hervadt Virágoknak Chaterine. 

Ugyanakkor Ferraro és Sacke ha csak tudják, igyekeznek lebeszélni a vásárlóikat arról, hogy a rozzant csokorhoz még üdvözlőkártyát is küldjenek, valami "frappáns" üzenettel. "Általában bántónak érezzük ezeket az üzeneteket. Szerintünk a csokor is elég lenne" - mondják a cégtulajdonosok. Arra is volt már példa, hogy egy ügyfelüket többször is felhívták, biztosan jól meggondolta-e, hogy az anyukájának kártyát is küld "kedves" szavakkal. Ugyanakkor úgy vannak vele, hogy az emberi kapcsolatok nem az ő szolgáltatásuk miatt romlanak el. "Mi csak tesszük, amiért fizetnek az ügyfeleink. Nem az a feladatunk, hogy helyrehozzuk az emberi kapcsolatokat - de persze az ellenkezője sem."

Forrás: The Upsidedown