Többet tesznek félre a fiatalok - mégsem látják rózsaszínben a pénzügyeket

18/09/14 péntek
ujnemzedek.hu
Tudatosabbak a pénzükkel és nagyobb arányban tesznek félre – ez jellemzi a magyar fiatalokat a K&H ifjúsági indexe szerint. A 19-29 éves korosztály inkább borúlátó a jelenlegi pénzügyeivel kapcsolatban, viszont egyre többen várnak javulást a jövőben.

A K&H felméréséből kiderül, hogy a magyar fiatalok 45 százaléka összességében elégedett az életével, ami éves viszonyításban közel rekordaránynak számít (utoljára 2016-ban mérték a legmagasabb, 46 százalékos átlag elégedettséget).

Viszont, ha pénzről van szó, már teljesen másképp vélekednek a most karriert építő generációk tagjai. A felmérésben mintegy 82 százalékuk állította, hogy elégedetlen pénzügyi helyzetével, közülük 57 százalék azonban ennek ellenére is pozitív várakozásokkal tekint a jövőbe.

„2017 óta mérsékelt javulást látunk a statisztikákban a pályakezdők pénzügyi pesszimizmusára vonatkozóan, és összességében az élettel kapcsolatos jövőbeni várakozásaikat is 74 százalékuknál a pozitív szemlélet jellemzi” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A K&H szakemberei úgy látják, fontos, hogy a szülők megfelelő mintát adjanak a gyerekeknek, amit követni tudnak. Azok, akik már gyerekként elsajátítják a legalapvetőbb pénzügyi fogalmakat, sokkal magabiztosabban indulnak az életben, később könnyebben igazodnak el a mindennapi vásárlásban, bankolásban vagy egy hitelfelvételnél.

Pozitív fejlemény a bank vizsgálata szerint, hogy többen és többféle megtakarítással rendelkeznek a magyar fiatalok. Ha az átlagba beleszámítjuk azokat is, akiknek egyáltalán nincs megtakarításuk, az átlagos összeg 389 ezer forint körül alakul. A leginkább tudatos megtakarítási viselkedés 27 százalékukra jellemző, ők a hónap elején félretesznek.

Nem mindegy, hogy bánik a gyerek a pénzzel

Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja évente elkészíti Európai Fogyasztói Fizetési Jelentését. A 2017 végén készített reprezentatív kutatásban 24 országból 24 401 európai – köztük 1006 magyar – állampolgár vett részt. 

A magyar válaszadók 70 százaléka szerint az iskoláknak nagy a felelőssége a gyermekek pénzügyi ismereteinek oktatását illetően. Ez a mutató a legmagasabb a vizsgált európai országok között, azaz a magyarok támaszkodnak leginkább az oktatási rendszerre, ha háztartás-gazdaságtanról van szó. Ugyanakkor az is kiderült az adatokból, hogy a hazai válaszadók közel háromnegyede azt szeretné, ha a képzési programban még hangsúlyosabb lenne a pénzügyi ismeretek oktatása. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez egyáltalán nem hazai sajátosság, az európai válaszadók többsége hasonlóképp gondolkozik. 

A pénzügyi nevelés fontosságát mutatja, hogy a magyarok nemcsak az oktatási rendszerre, de saját magukra is támaszkodnak. 10-ből 9 válaszadó törekszik arra, hogy megtanítsa gyermekeit arra, hogy hogyan bánjon a pénzzel.

 

Forrás: MTI, Intrum